Ördögpálca rövid története

Az ördögpálca története 5000 évre nyúlik vissza az ókori Egyiptomba és Kínába. Utóbbiban katonai célokat szolgált, ugyanis a harcosok, küzdelem előtt chi energiát gyűjtöttek vele. Ezek a botok a mainál jóval hosszabbak, majd egy méteresek voltak. Amerikában a Cherokee indiánok használták, akik színes bőrökkel vonták be, és nem játékként, hanem mint a mágia egy eszközeként tekintettek rá

Európába a 18. század végén jutott el Lord George Earl Macart-nak köszönhetően, aki Kínából hozta magával, mint akrobatikus játékot. A nyugati világ szélesebb tömegeit az 1960-as évektől kezdte meghódítani a hippi kultúra részeként.

Ördögpálca Jelene - jövője

A bot történetéből kiderül, hogy a harchoz, a szórakozatáshoz és a mágiához egyaránt köthető, de a felsorolás közel sem fejeződik be itt. Sokakat tanítottam meg játszani így bizton állíthatom, hogy az élet megannyi területére kiterjednek a pozitív hatásai. Könnyebben boldogul mind zenével mind pl. sportokkal az, aki ördögbottal is foglalkozik, és ez a hatás fordított irányban is működik, így mindenkinek ajánlott, aki úgy általában JOBB akar lenni.

Comments